“Veszelka Attila verseiben úgy ér össze zene és emlékezés, mint szövet színe és fonákja. Zavarba ejtő sokoldalúsága – filozófiatanár, koncertező gitárművész, színműíró, költő, gombász és sportrepülő – a modern szellem sóvárgásából fakad. Abból a hiányérzetből, melyben percről percre szerepet cserél a mindentudás meg a semmit sem tudás, a régmúlt igézete és a holnapután borzongása. Költő, aki egyszerre reneszánsz lélek és jancsibohóc, bölcs és kerge garabonciás. Tudja, hogy az álarc nem elrejt, hanem kitár. És költő, aki tudja azt a korszakok feletti igazságot is, hogy – éljen bárhol ezen a sebzett glóbuszon – aki forrás környékén csatangol mindig és mindenütt ugyanazokból a virágokból szedi csokrát.”
