Valaha zúgott a taps egy elkényeztetett, gazdag és a legtöbb ember számára elérhetetlen messzeségben lévő kis sztárnak; ma szól a taps a magyar művésznek, aki a magyarság tragédiájában és szegénységében százszázalékosan osztozik.
Amikor Magyarország boldog és gazdag volt, akkor boldog és gazdag voltam én is. Amikor koldus és kifosztott lett, az lettem én is. Hogyan lehetne nekem más a sorsom, amikor egy vagyok vele?
Nem sajnálkozom többé önmagam és az elvesztett karrier fölött. csinálom, amit úgy érzek, hogy a hivatásom. Viszem a magyar verset mindenüvé, ahol a szívek kinyílnak és vágyakoznak utána. Tudom, hogy nehéz ez az út, és elég hálátlan is sokszor. de tudom, hogy soha nem lesz annál nehezebb, mint hogy ki nem bírnám!
