Verseim még mindig „árokparti álmodozások”, kóborlásaim közben írom őket kiskocsmákban, vidéki állomásokon, öreg présházban, de soha könyvtáramban, dolgozószobámban – mert könyvtáram és dolgozószobám még nem volt soha. Nem vágok fel erre a nincstelenségre, de sokat köszönhetek a gondok közé préselt, valóságközeli élethelyzetnek. Ez ébresztett rá valamikor a hovatartozásra, ez adja fel számomra a kérdést, hogy a hétköznapi problémák mozdíthatatlanok-e, ez fűti lázadásomat ebben a könyvben is.
