„Sarah továbbra is az ágyon heverő férfit – hullát? – nézi. Rémültnek látszik. Számára már nem létezem. Számára már csak egy holttest vagyok az ágyában. Megint megfogja a halott csuklóját, hosszasan tapogatja, aztán elengedi. Lehajol, hogy meghallgassa a szívét, aztán fölegyenesedik. Rettenetesen sápadt. Odamegyek a mozdulatlan testhez, s közelebről is megnézem. Kár tagadni, nyilvánvalóan az enyém. Nyolc óra harmincnégy perc van, hétfő, december tizenharmadika. Ma reggel nem ébredtem föl. Halott vagyok. Kezdődik hát az első nap a halálom után.”
