Bernáth László (szerk.)

Műfajismeret

490Ft Szállítási költség info shipping cost

Tartalomjegyzék

I. Bevezetés a műfajelméletbe 5
1. Mit lehet tanítani? 7
2. Irodalom és újságírás 12
3. Előzmények 17
4. Alapelvek 25
II. Tájékoztató műfajcsalád 35
1. A tájékozatás alapproblémái 37
2. A hír 43
3. A tudósítás 49
III. Az átmenet műfajai 57
1. Az interjú 59
2. A riport 67
IV. A publicisztika 79
1. Közírónak lenni 81
2. A meggyőzés eszközei 84
3. A megtanulhatatlan tanulsága 88
4. A műfajcsalád tagjai 90
V. A műkritikáról 107
1. Nem ítél – megítél 110
2. Variációk a kritikáról 113
3. Hogy (ne) írjunk kritikát 116
4. Veszélyes pálya? 119
5. A tévedés kockázata 122
6. A kritika hangvétele 124
VI. A televíziós újságírás alapjai 127
1. Bevezető 129
2. A televíziós hírek 131
3. Egy televíziós híranyag forgatókönyve 138
4. A televíziós közlés sajátosságai 141
5. Ember a stúdióban 144
6. A televíziós személyiség 145
7. „Bombabiztos” kérdések 148
VII. Sajtóműfajok a rádióban 151
1. Mi a rádió? 153
2. A műfajok hierarchiája 155
3. A rádiós hírek és hírműsorok 159
4. A hír- és krónika-műsorok szerkesztése 165
5. Az interjú 168
6. A riport – és a riporter 173
7. Rádiós műsorfolyam 175
VIII. Kiegészítő műfajok 179
1. Az olvasói levél 181
2. A szolgáltatások 184
3. Panaszügyek 187
4. A népszerűség magyarázata 188

Elfogyott

  • Példány állapota: jó

Mit lehet tanítani?

„Van-e hírlapírói szaktudomány, amit tanítani lehet? Van-e ennek a mesterségnek olyan technikája, amely a hírlapírás alapjául szolgál…?
(Ha van) Ilyen jelentéktelen és csekély értékkel bír … Nem szakképzettség kell, hanem örök tanulási vágy…”
Ez a summás ítélet, ami kétségbevonja az újságírásnak, mint szakmának, mesterségnek a taníthatóságát, elég régen született, s mi tagadás: ma is erősen tartja magát. A fenn idézett sorokat Radó Sámuel írta le 1909-ben. aki a századforduló jeles újságírója volt, két évtizeden át a Magyar Távirati Irodát igazgatta. Kis könyvecskét írt a Hírlapírók iskolája címmel, amelyben – a címmel ellentétben – végig az bizonyítja, hogy az újságírást nem lehet, de nem is érdemes tanítani. A hírlapírást ugyanakkor missziónak tekinti, melynek a küldetése éppen az, hogy felszámolja a tudatlanságot. Az iskolai kalkulust a középszer diadalának véli, a diploma pedig „a hírlapírás egész szellemének a meghamisítója.” A szigorú, tekintélyes szakember iskolaellenes hevületében néha elveti a sulykot. Idézi például a bölcs rabbiról szóló legendát, amely szerint azért nyeri el a császár elismerését, mert ő az, aki egyetlen mondatban képes tömöríteni a teljes szentírást. Úgy véli, ez a bölcs férfiú lehetne az újságírás patrónusa. Máskor viszont maga sem figyel a mesterség olyan szabályaira, hogy a képzavar – mindenféle kalkulus nélkül is – hitelteleníti a mégoly magvas gondolatokat is. („A hírlapírók és politikusok … az idealizmus kohójából kikerült erőt szekerük elé fogják.” – írja egy helyütt.) Sokféle oka van annak, hogy Magyarországon az újságírás oktathatósága mindmáig vitatéma lehet. Az egyik a sok közül, minden bizonnyal az a merev, elméletellenes közhangulat, amelyik mindig gyanakszik, ha a praktikusnak vélt teendők mögött feltételezett teóriákat emlegetnek. S mi tagadás, az ideológiák gyakorta nyomorgatták a köz- és magánembereket.
Talán ezért is lehet jobb szívvel olvasni Göndör Ferenc, akkor még Bécsben megjelenő Az ember című lapjában, Diószeghy Tibor cikkét 1921-ből Ez is újságíró iskola címmel. Hírét vette ugyanis a baloldali és liberális emigráció, hogy idehaza a Túrán Szövetség újságíró iskolát akar létesíteni.
Rudas László vasmunkásokat kívánt a szerkesztőségekbe toborozni a Tanácsköztársaság hónapjaiban, Milotay István viszont huszártiszteket. Ők lennének a lovasított szerkesztők, akik darutollal írnak, pedig „cikket lehet diktálni, cikkírót nem” – gúnyolódik az egész ötleten Diószeghy.

  • Bernáth László (szerk.)
  • jó