Párbeszéd, ​sötétben

• Példány állapota: jó

Az élet, a múlt, az emlékek viszonylagossága, töredezettsége és megfogalmazhatatlansága foglalkoztatja a költőt. Részletek, villanások, pillanatok, hangok, reflexek élnek az emberben tovább, nem összefüggések és rendszerek. „Megállítani az eseményeket és a kiváltságos pillanatokat kimerevíteni! Ezek az idő tartóoszlopai!” – írja Csoóri. S mindezeket nemcsak tettenérni, hanem megfogalmazni. Küzdelem a szavakkal, a szavakért: „…szavak. Mint meglábolhatatlan aknamezők… Mindegyik szóban egy világ… mindegyik szóban ott vagyok én is. Ott van a történelem, ott vannak a hazugságaim, a gyöngeségeim, a mindig csak félig elmondott igazság. Ott van tehát az elhallgatott is. S lehet, hogy ez vagyok én, akihez el kell jutnom. Szavak, utolsó esélyeim, s utolsó akadályaim! Veletek kell újrakezdenem mindent…”
Erőteljesek és keserűek, fájdalmasak és kíméletlenek ezek a versek: illúziókat rombolnak, lényeget, biztosat, megmásíthatatlan pillanatigazságokat keres bennük a költő a világról, önmagáról. De mint minden igazi költészet: szuggesztív és katartikus erejű.

• Szerző: Csoóri Sándor
• Darab: 1
• Állapot: jó