„Tudjuk jól, hogy annak a csodálatos növénynek, a minek asszonyi hajzat a neve, a mióta csak a költők belemesterkedtek a história-irásba, a legrégibb időktől fogva mindig akadt megdicsőítője. Berenice haját a csillagok közé fölemelték: a carthagói nők haja az utolsó « bellum punicum »-ban szerepelt, mint kézíjak idege. Egy ilyen tömör, ragyogó hajsátorért fellelkesülni nem is kell valami nagy fantázia: ez a márvány homlokól aláomló kuszált sugár-özön, a villanyosság rejteke, a hidegvérü philosophot is képes phantastává galvanizálni, ez a százezer húru hárfa, aranyból, ha szőke, aczélból, ha fekete : akárkit költővé avathat : azon könnyü játszani ; de a mi regényünk egyetlen egy szál hajról szól csak ; « egy » asszonyi hajszálról.”
