“A Párt azt szerette, ha tagjait kifejezetten bosszantja, hogy tagjai, és a nem tagjai kicsit lenézik a tagjait azért, mert azok nem oly vagányul kívülállók. Cserébe hol a tagokat jutalmazták, mert vállalták a szégyent, hol a nem tagokat, kifejezetten azért, hogy korrumpálják őket, amivel azt érték el, hogy a tagok csak még idegesebbek lettek, mondván, ha tagság nélkül is lehet előbbre jutni, akkor ők minek tagok.Az újságírók kocsikiutalásokat kaptak, az írók alkalmanként eszeveszett jó honoráriumokat, aztán ott voltak az alkotóházak a finom vacsorákkal és külön stégekkel. Jó kis meritokrácia volt ez. Aztán mindennek vége lett. Immár nem pusztán a szemetes nem jár nyaralni. Mi sem.Úgy hiszem, mélyen értem, hogy az értelmiségi süllyedés naponta megalázó élményeket jelent: s ezen az sem segít, ha tudjuk, hogy mindössze arról van szó: mi is sorra kerültünk.”
