Németh László írja 1927-ben Gulácsy Irénről:”Egy hatalmas temperamentum visszafojtott erői mozgolódnak benne. Keresi az anyagot, amelybe ezeket az erőket belekalapálhassa. S ha hiszi, rátalált, addig fúrja, faragja, gyömöszöli, míg a legtömörebb figurák burjánoznak ki a keze alól.Nemcsak küzd a kifejezéssel és a kifejezésért, mint mondjuk Kemény, de éppen mert ráirányul a figyelem, túlzásba is viszi.Barokk költő……az új írónemzedék legimponálóbb epikus tehetsége. Hiányzik belőle a megelőző nemzedék és a kortárs epigonok tűrhetetlen nárciszkodása, de megvan az ereje, hogy szenvedélyességével elevenekké támassza, egymás ellen szegezze az embereket, elússzon velük az élet sodrában, fuldokoljon és szorongjon velük, szeressen értük és helyettük, s fölcibáljon, meghasson, lelkesítsen minket is. Líráját úgy tagolja szét emberekbe, hogy személyi ízét elveszti, de hevét megőrzi, sőt felfokozza. Nem óvatoskodik, nem babrál, pepecsel a könyvvel, de kilávázza magából.
