Kevés magyar író írt ilyen hangulatos, fordulatos, megrázóan őszinte költői önéletrajzot, mint a nyolcvanéves Képes Géza. Hatvan-hetven éves emlékek, vonzások és taszítások, egy lobogásában, szépségében is keserű ifjúkor élményei kavarognak ezeken a lapokon. Megejtő a versformák tüneményes változatossága, a nyílt és fesztelen emberi hang, a természetességgel áradó páros rímű sorok vagy éppen – a tárgynak megfelelően – a veretes alkáioszi vagy aszklepiádeszi szerzetek.Képes Géza életének fiatalkori fordulópontjai, nagy döntései, a diákcsínytevések egyaránt szerepelnek ebben a könyvben. Mátészalkán született, de szülői házát már régen eladták… “Él egy kisfiú, ott huppog a porban, s mezítláb is tud vágtatni a tarlón.” Vele utazunk lekvárfőzésre, vele látjuk apja “piros méneseit”. Vele költözünk “az álomba hullt város”-ba, Sárospatakra, ugyanarra a helyre, ahol Móricz Zsigmond is tanult. Tőle tudjuk meg, milyen a Cicu-közben lakni, milyen egy kis vidéki szatócsbolt az első világháborút követően.
