Régebben, amikor kettesben voltunk, az édesapám behívott a hálóba, kissé félrehúzta a ruhásszekrényt, és a hátsó falán az odaragasztott ív papíron arra a vonalra mutatott, ami a rajzon lefelé haladt. Akkoriban nem is nagyon figyeltem oda, azt hittem, bolondozik, kicsit többet ivott a kelleténél, mert valami olyasmit mondott, hogyha netán történne vele valami, és Andor bátyám nem térne vissza, tudjam, hol keressük, ami nekünk jár. Közben az arca kivörösödött, a lélegzete elakadt. Belehanyatlott a fotelba, félrehajtotta a fejét. Nagyon megijedtem, kiszaladtam egy pohár vízért. Megitattam, orvost akartam hívni, de ő intett, hogy ne. Kis idő múlva hozzátette, hogy már jobban érzi magát… És akkor egy különös megjegyzést tett. Azt állította, hogy már több ízben is életveszélyesen megfenyegették.
