„A történelemnek két szeme van – az idő és a tér” – írta a jezsuita hittudós Petavius a XVII. században. És valóban: az emberek körül történő vagy korábban – olykor évszázadokkal régebben – történt események megjelenítésére gyakorta használták fel a térképek kínálta képi információközlés lehetőségét. A készítők között egyaránt volt tudós és prédikátor, hajós és kalandor, utazó és felfedező. A XVI. századtól kezdve egyre jelentősebb tájékoztatási szerephez jutó térképek a XIX. században már a politika és a könnyen befogadható propaganda eszközeivé is váltak. A térképek hűen tükrözik készítőik világképét, ismeretét szűkebb és tágabb környezetükről. Magukon viselik a szerzők tévedéseit, hamis illúzióit, szándékos torzításait. Díszítőelemeikben olyan eseményekről, tárgyakról és helyszínekről tudósítanak, amelyek írásos említése talán nem is maradt az utókorra. Miként nézett ki a Paradicsom, El Dorado vagy Utópia városa? Hogyan temetkeztek a kirgizek? Milyen lehetett a vitorlás.
