„A regény hősei gyermekkorom igazi barátai. Magam is nagyon örültem, amikor újra láttam arcukat, hallottam szavaikat, és ráismerhettem mozdulataikra, amelyek már-már elvesztek a múló évek ködében. Eddig nem is sejtettem, hogy mennyire elevenen hordozom őket magamban. Ahogy jó pajtásait nem feledheti el az ember, nem felejti el a közös izgalmakat, az alkonyatba vesző játékokat, a csaták nemegyszer igazi kockázatait. Amit elmondok, igaz volt, bár nem minden történt szó szerint így. Pajtásaim nevét is megváltoztattam, olykor a dűlők, utak nevét is, de egyvalamit sehol sem tudtam volna megváltoztatni: az ifjúság feledhetetlen csodáit, azokat az izgalmakat, amelyek most laptól lapra végigkísérik fiatal olvasóimat.”
