Az események befolyásolásának titokzatos “tudományát”, a mágia világát mutatja be az olvasóknak Makra Sándor izgalmas, számos nem is sejtett összefüggést feltáró írása. De nem az ókor és a középkor varázspraktikájáról, hanem az emberi gondolkodás korai szakaszáról, a totemizmus és az animizmus (azaz a “leszármazáshit” és a “szellemhit” ) mágikus világképéről szóló könyvében. Megannyi babonás vagy ma már nem babonásnak érzett szokásunk, mint például a szerencse lekopogása, kizárólag fán, bal kézzel és lentről fölfelé, vagy a kéz száj elé tevése ásításkor, ebben a világszemléletben leli magyarázatát, ékes bizonyítékául annak, hogy a hagyomány mélyrétege az emberi nem eszmélésének kezdetéig vezethez bennünket vissza. Makra Sándor a mágia egyetemes rendszerének megalkotására vállalkozva, olyan eredményekkel és feltevésekkel gazdagította a téma kutatását, amelyek – különösen a totemizmus, az égitest-totemek elsőségének kérdésében, a Biblia új szempontú megközelítésében – méltán…