“Az üldözők hamarosan benépesítették a kertet. Itt is, ott is fáklyák fénye világította meg a sűrű bokrokat, és a katonák idegtépő lármája egyre közeledett.Fekete Farkas a földre lapulva kúszott a bokrok alatt. Tudta, hogy nincs esélye a menekülésre, a kert átfésülése csupán percek kérdése, búvóhelyre nem lelhet, a további hajszához pedig már jártányi ereje sem maradt. Szorosan fogta kezében a tőr markolatát s a penge hegyét szájához érintette, majd lassan a torkához csúsztatta. Semmiképpen sem hagyja, hogy élve fogják el.A fehérek Istenére gondolt, aki kiszabadította a fogdából. Vajon hol van most? Tudna-e rajta újra segíteni? Van-e akkora hatalma, hogy innen is kimentse? A világon sincs akkora hatalom – gondolta lemondóan Fekete Farkas.Hallotta a katonacsizmák nehéz lépteit a kerti ösvényeken. Beljebb húzódott a bokor alá. Olykor Donnel hangja harsant távolról, és sötét árnyak futottak el a feje mellett.
