A kötet négy kisregénye időben szinte az egész Márai-életművet átíveli: A mészáros 1924-ben, az Eszter hagyatéka és a Déli szél 1939-ben látott napvilágot, a kötetet záró “krimi”, a Szívszerelem (1985) pedig most jelenik meg először nyomtatásban.Valamennyi témája jellegzetesen márais: az emberi kapcsolatokat vizsgálja sors és titok, találkozás és elválás motívumain keresztül gazdag leírásokkal és belső monológokkal.Az Eszter hagyatéka (A gyertyák csonkig égnek mellett) az elmúlt évek egyik legnagyobb könyvsikere Nyugat-Európában.”Hallgatásom egyáltalán nem zavarta. Fel és alá járt, fényképeket nézegetett, néha, amolyan olcsó művészmozdulattal végigsimította ritkuló, őszes sörényét.Elfogulatlanul mászkált a szobában, mint aki az elébb – huszonöt év előtt – kis időre eltávozott innen, mert éppen elhívták valahová; de most már visszatért, s kissé szórakozottan folytat egy párbeszédet, inkább csak a rend kedvéért. Egy régi velencei üvegpoharat emelt föl az asztalról