Pritz Pál

100 év – A trianoni Magyarország képes története

2490Ft Szállítási költség info shipping cost

Készleten

  • Példány állapota:

„A ​kötet modern szemléletű politikatörténeti munka. Vagyis a szerző figyelme minden olyasmire kiterjedt, amely a politikumot befolyásolja. Így például az 1918-as polgári demokratikus forradalom elbeszélésénél szó van benne a spanyolnáthának nevezett pusztító influenzáról. Mivel 1918/1919 forradalmait jelentős mértékben az a szellemi erjedés alapozta meg, amelyet a Nyolcak festőcsoportjának munkássága, annak Ady Endre költészetével, Bartók Béla zenéjével, a Társadalomtudományi Társaság és a Huszadik Század című folyóirat munkásságával való összefonódása okozott, ezért néhány fényképpel és tömör mondatokkal itt is szolgál. A történet vége felé tekintve pedig ugyanúgy szól az Ikarus autóbuszok sikertörténetéről, mint Hofi Gézáról, akinek tűpontosan előadott paródiái úgy szórakoztattak hatalmas tömegeket (sőt ma is szórakoztatnak), hogy közben magát a roskadozó rendszert stabilizálták.
A történész a lezárt korszakok bemutatásának a mestere. A honi históriában jelenleg a Kádár-korszak vége e határ. Az utána következő évtizedekről is minden bizonnyal ő képes – ha a rokonszakmák eredményeit jól összegzi – a leghitelesebben írni, ám produktuma bizonyosan elmarad a lezárt korszakok ábrázolásának mélységéhez képest. Ezért az elmúlt évtizedekről itt az elbeszélés különösen szűkszavú.”

  • Pritz Pál
  • 1

Friss könyvek a címlapról