Dr. Fornet Béla

A belgyógyászat alapvonalai I-II.

6990Ft Szállítási költség info shipping cost

Tulajdonosi pecsét a címlapon.

Készleten

  • Példány állapota:
  • Kiadó: Debreceni M. Kir. Tisza István-tudományegyetemi nyomda
  • Kiadás éve: 1940
  • Nyelv: magyar
  • Oldalak száma: 858

A „zöld füzetek” már jó ideje elfogytak. Úgy tapasztaltam, hogy feladatukat elég jól teljesítették, mert megkönnyítették hallgatóságom részére a belgyógyászat anyagának rendszeres tanulását és a gyakorló kollégák is haszonnal forgatták.
Időközben haladt az orvostudomány és jónéhány fejezet revízióra szorult már csak azért is, hogy előadásaim anyagával lépést tartson. Egyes részek bővítése, kiegészítése volt szükséges, másokon egyszerűsítés és rövidítés látszott célszerűnek.
Ezért alaposan át kellett dolgoznunk az egész anyagot, amely még néhány fejezettel gazdagodott, noha az idegrendszeri betegségeket nem öleli fel. Indokoltnak látszott tehát, hogy ez a címben is kifejezést nyerjen. A szöveg áttekinthetőségét is megjavítottuk, ami a könyv terjedelmét valamelyest szintén növelte.
Remélem, hogy az új kiadás bővített és javított tartalmával eredményesen fogja hivatását betölteni.

Friss könyvek a címlapról