Rendhagyó művet tart kezében az olvasó. A háborúk elméletét és gyakorlatát bemutató munkát. Egészen mostanáig nem volt kísérlet arra, hogy a katonai elméletet az ókortól napjainkig egyetlen kötetben összefoglalják. Jelen könyv szerzője most pótolja a fenti hiányt. Földi Pál ezredes régi katonacsaládból származik. Ősei között megtalálható egy kuruc brigadéros éppen úgy, mint a Magyar Királyi Honvédség tábornoka. A családi tradíciók és neveltetése alapján nem is lehetett más, csak katona. A gimnáziumi érettségi után önként vonult be az akkori Néphadseregbe. A főiskola, majd az akadémia elvégzése után Moszkvában egy vezérkari tanfolyam következett. Harmincéves katonai szolgálatát a repülő csapatok kötelékében teljesítette, csak az 1980-as években szolgált az Országos Légierő Parancsnokságon, illetve a Honvédelmi Minisztériumban.Jóllehet már régóta nyugdíjban van, “tovább szolgál” egyrészt, mint katonai hagyományőrző, de elsősorban mint hadtörténeti író.