Lengyel László

A ​halál kilovagolt Magyarországról

500Ft Szállítási költség info shipping cost

Készleten

  • Példány állapota:

Könyvemben, ​amelyet szinte az eseményekkel párhuzamosan írtam, négy célt tűztem magam elé. Elsőként színre akartam vinni a kormány és az ellenzék vezetője, Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor látványos párviadalát. Személyiségükben és politikai szerepükben megszületett, felnövekedett, majd megöregedett és meghalt az ezredforduló konfliktusos politikája. Második célom, az 1989-90-ben, Kelet-Közép-Európában hitt és remélt „demokratikus kapitalizmus” válságának elemzése. Mi történt velünk a rendszerváltás során? Miért nem sikerült elérni a kitűzött célok jelentős részét? Mennyire következik a társadalmak szerkezetéből, civilizációs felkészültségéből és politikai, gazdasági kultúrájából a kudarc? Mi a rendszerváltó elitek felelőssége? Mivé fejlődhet a magyar és a kelet-közép-európai országok rendszere? Van-e kiút a jelen helyzetből – hová, merre? Harmadik célom az 1968-as „nagy nemzedék”, és az 1989-es rendszerváltó, valamint az ezredfordulós, szecessziós nemzedék megütközésének ábrázolása. Hogyan vált a ’68-as nemzedék értékeiben, felfogásában, szülei elleni lázadásában a szocializmus első nyitott nemzedékévé? Hogyan alakította ki a „nagy nemzedék” a maga intézményeit és szerepeit, s vált a rendszerváltás motorjává? És aztán hogyan zárta be, provincializálta magát, s adta fel korábbi értékei jelentős részét? Végül, ábrázolni szerettem volna a 2001. szeptember 11. utáni Bush-Blair korszakot és annak hatását Kelet-Közép-Európára, Magyarországra. Milyen következményekkel járt a Bush-doktrína, az új világrend ránk nézve?

  • Lengyel László
  • 1

Friss könyvek a címlapról