Kardos László

A huszonegyéves Ady Endre

1990Ft Szállítási költség info shipping cost

Készleten

  • Példány állapota:
  • Kiadó: Kner Izodor Kiadása
  • Kiadás éve: 1922
  • Nyelv: magyar
  • Oldalak száma: 88

Részlet a kötetből:

“Ady Endre 1896 nyarán, tizenkilencedik évében, tett érettségit a zilahi gimnáziumban s ugyanezen év szeptemberében első éves hallgatója lett a debreceni jogakadémiának. Az első év – a középiskolai dresszura meglazulásán érzett öröm s a szülői felügyelet híja miatt – gondatlan pajtáskodásban telt el. A Szilágyság fiai Debreczenben jogászkodtak s a vidám cimboraság a szűkösen mért zsebpénz mellett is módját ejtette a sűrű borozásnak, kávéház-látogatásnak, legénykedő éjszakázásnak.
A szabados élet érthető következményekkel járt: Ady az iskolaév végén nem tette le alapvizsgálatát. A nyári vakációban aztán a reménykedésükben megzavart szülők szemrehányásai szorgos tanulásra serkentették, úgy hogy 1897 őszén, szótöbbséges kvalifikációval, levizsgázott. Hogy a debreczeni cimborák könnyelmű társaságától megmentsék, a szülők a budapesti egyetemre akarják küldeni. De a meggondolás, hogy Pesten is akadnak szilágysági pajtások, megfogadtatja velük egy érmindszenti ismerősük tanácsát: küldjék a fiút Temesvárra, diurnistának.”

Friss könyvek a címlapról