A ​kis idétlen / Le sagouin

• Példány állapota: jó

Részlet a könyvből:

” – Mit makacskodsz, hogy tudod a leckét? Láthatod, hogy nem tudod! Hogy megtanultad kívülről? Csakugyan?
Pofon csattant.
– Takarodj a szobádba! Vacsoráig ne is lássalak!
A gyerek az arcához kapott, mintha eltört volna az állkapcsa:
– Jaj, jaj, de fáj! (Most ő kerekedett felül, és tüstént kihasználta az előnyét.) Megmondom Maminak…
Paule vad dühvel ragadta meg fia ösztövér karját, és újra pofon vágta.
– Megmondod Maminak? Hát ezt? Ezzel meg apádhoz szaladsz árulkodni? No, mire vársz? Takarodj!
Az asszony kilökte Guillaume-ot a folyosóra, becsukta az ajtót, majd újra kinyitotta, és utánavágta a könyvét meg a füzeteit. Aztán egyszerre csönd lett: csak fojtott szipogása szűrődött ki a konyhából. Elkotródott végre!
Hallgatta a gyerek futó lépteinek halkuló zaját. Nyilván nem az apja szobájában keres menedéket. “Mami” meg, a nagyanyja, elment a tanítóhoz, hogy beszéljen vele a kisfiú érdekében, a gyerek a konyhába megy hát, hogy a Fräuleinnal sajnáltassa magát. Most már bizonyára javában nyalja a lábast, miközben az osztrák nő elérzékenyült pillantásokat vet rá. “Innen látom…” Ha Paule a fiára gondol, gacsos térdet lát, csenevész combot, cipőre csüngő harisnyát. Szinte észre sem veszi, hogy ez a tulajdon húsából-véréből való kis lény az anyja szederszín nagy szemével tekint a világba, de gyűlöli a rosszul lélegző gyerek örökké nyitott száját, alsó ajkát, amely kissé lecsüng – nem annyira ugyan, mint az apjáé, de Paule-nak ennyi is elég, hogy arra a visszataszító szájra emlékeztesse.”

• Szerző: François Mauriac
• Állapot: jó