A „költői nyelv” kettős értelemben minősül az általában vett nyelv sajátos változatának: 1. különállást biztosít neki a kommunikációs szerep, a „poétikai funkció” szerint, másfelől 2. éppen ennek a feladatnak az eredményes ellátása érdekében olyan szerkezeti, elemválasztási, általában formai adottságok jellemzik, amelyek minden más feladatkörtől, illetve „nyelvhasználati regisztertől” megkülönböztetik. Fónagy Iván könyve a költői nyelvnek épp ezt a sajátosságát írja le és elemzi. A kötet mindamellett szigorúan követi a közérthetőség didaktikai elvét. Minden részterületen gazdag példaanyaggal illusztrálja a tételeket és a bemutatott kategóriákat. A példák elemzése emellett olyan magyarázatokat is kínál, amelyek több oldalról világítják meg a jelenségeket, s felkészítik a kötet használóit költői szövegek önálló elemzésére.
