Aquinói Szent Tamás a skolasztika virágkorának legnagyobb hatású gondolkodója volt. Monumentális életművét a nagy gótikus katedrálisokhoz szokás hasonlítani. A ráció eszközeivel foglalta világos, áttekinthető rendszerbe a mindenséget, annak anyagi és spirituális szféráit egyaránt. Fogalmi pontosságával és árnyaltságával, lépésről lépésre haladva közelébe jutott “amaz örökös Erőnek, amely” – mint Dante írja a Paradicsom első énekében – “a jelzett Rendnek célja s orma”.A kötetben olvasható írások Aquinói Szent Tamás filozófiai rendszeréről adnak széles körű, ugyanakkor tömör áttekintést. A létezőről és a lényegről című traktátus Tamás metafizikájának, a Természet princípiumairól pedig természetfilozófiájának összefoglalását nyújtja. Az elemek vegyüléséről című kis írás az első két traktátusban kifejtett elvek alkalmazására szolgáltat konkrét példát egy természetfilozófiai probléma megoldásában.