Nyolcvanéves születésnapját még megélte a költő, aki a világirodalom avantgardista irányzatának nemcsak meghonosítója, első követője, de legtehetségesebb, legjelentősebb magyar képviselője volt. „Azt hiszem, a modern magyar irodalomban az első voltam, aki komoly, mélyreható kontaktust tartott a külföld művészeti irányzataival – írja a költő magáról 1947-ben – anélkül, hogy bármelyikhez csatlakoztam volna… Korszerűen vetődtek fel bennem a kétségek a múlt hagyományaival szemben és korszerűen és egy belső törvényszerűség szerint csatlakoztam azokhoz az újítókhoz, akikkel rokonságot éreztem lélekben s az mozgalmaikhoz hasonlóak voltak önmagamból merített formai törekvéseim…” _A ló meghal a madarak kirepülnek a bécsi emigrációban született 1924-ben. Mind tartalmát, mind művészi eszközeit tekintve ennek a korszakának egyik fontos állomása. Lírai visszaemlékezés ez a költemény arra az 1909-es vándorútra, melyet a költő gyalog tett meg Ausztrián, Németországon, Belgiumon keresztül Párizsig. Nincs igazi epikai tartalma, vagyis e hosszú és viszontagságos útnak lírai reflexióit adja, mégis tökéletesen kirajzolódik belőle az emigrációba kényszerült nemzetközi munkásmozgalom alakjainak hányatott sorsa, lelkivilága, s maradandó emléket állít az őket körülvevő egykori, ma már történelmi Európának..
