“Generációkra visszamenően kimutatható az a fájdalmas öncsonkítás, amit azáltal hajtottunk végre, hogy magunkat kisebbítve, mások tetteiről zengedeztünk, saját hősiességünket, erényeinket, teljesítményeinket pedig megtagadtuk. Idegen vezényszóra? Lakájnak járó alamizsnáért? Korlátoltságból? Döntse el ki-ki a maga módján. Pedig ha utánajárunk a valóságnak, akkor a tanult “történelem” és a valóságos múlt olyan szembenállásának lehetünk tanúi, ami egyenesen sokkoló… Eleink kezének és szellemének a nyoma megtalálható minden kontinensen. Európa történetét nem lehet nélkülünk megírni. De világtörténet sem létezik a magyarság nélkül. Részesei vagyunk az emberiség fejlődéstörténetének, mégpedig számarányunknál jóval nagyobb mértékben! Viszont azt is tudatosíthatjuk, hogy nem mi vagyunk az alfa és ómega. Arra azonban végképp nincs szükségünk, hogy mesékből és hazugságokból tákoljunk magunknak történelmet, másoktól “zabráljunk” el jeles tetteket és neveket, ahogy azt a mi rovásunkra elköveti oly sok náció.”
