Mónus Bertalan (szerk.)

A meggy és a cseresznye integrált termesztése

4490Ft Szállítási költség info shipping cost

Készleten

  • Példány állapota:

Tisztelt ​Olvasó!
Két évvel ezelőtti kiadásunkban jelent meg dr. Mónus Bertalan szerkesztő-szerző A csonthéjas gyümölcsök korszerű termesztése és biotermesztése című könyve, mely hiánypótló műnek nagy sikerére való tekintettel a jövő évben tervezzük bővített tartalmú megjelentetését.
E szakmai kézikönyv folytatásaként került sor – társszerzők bevonásával – az EU piacon is versenyképes két hazai gyümölcs, a meggy és a cseresznye integrált termesztésének összefoglalására és megjelentetésére, amit egyrészt a magyar gyümölcstermesztési kultúrában elfoglalt helyük, másrészt pedig a tömegesen jelentkező telepítési szándék ösztönzött.
Ebben már az Európai Uniós igényeket is kielégítő termesztési és növényvédelmi technológiák is bemutatásra kerülnek.
A kötetben megtalálhatók még többek között a fajtaválasztás szempontjai, az ültetvénylétesítési tudnivalók, és a különböző teendők a talajműveléstől a tápanyaggazdálkodáson át egészen a korszerű betakarításig.
Az ökonómiai fejezet részletes elemzést ad e két gyümölcskultúra ráfordítás – hozam – jövedelem viszonyairól is, s a könyv anyagát a biotermesztéssel és a gépesítéssel foglalkozó fejezetek teszik teljessé.
E mű közreadásával szeretnénk segítséget nyújtani mind a már aktívan termelő mezőgazdasági vállalkozásoknak, őstermelőknek a szakszerű műveléshez, növényápoláshoz, mind a telepíteni szándékozóknak a korszerű ültetvények létrehozásához.
A Kiadó

  • Mónus Bertalan (szerk.)
  • 1

Friss könyvek a címlapról