A megszökött gyerekkorban a fiatal költőnő első verseskönyvét kapja kézhez az olvasó, de ezzel a kötettel máris önálló hely illeti meg őt nőköltőink között. Olyan őszintén, egyszerűen meri megmutatni verseiben a maga asszonyi világát, ahogy kevesen asszony-költőink közül. A kötet egy részében szerelmes verseket találunk, szinte dadogóan egyszerű, forró ember önmagát megmutatni merő vallomásokat, fel-felbuggyanó, áradó, napfénnyel és csacsogó dalokat, olyan látszatra formátlan énekeket, amelyek összetartó ereje, lüktető központja az asszonyi szív. A kötet e részének versei a szerelem történetét adják, természetesen asszonyi szerelemét, amelyben mindent megtalálni, az ujjongást, a gyermekvárás csodáját és a vajúdást. A kötet többi versei emlékező jellegűek, de nem a boldog szerelemről, hanem a szörnyű gyerekkorról, az emberi megpróbáltatás gyermekkori éveiről. A költőnő egy leányinternátusba került diáknak, szegényasszony gyerekének, és ez az internátusi gyerekkor ömlik elénk e versekből nagy kényszerrel, mert ki kell beszélni az árva múltat, hogy ne fájjon.