Eben Alexander

A ​mennyország létezik

1990Ft Szállítási költség info shipping cost

Készleten

  • Példány állapota:

Több ​ezer embernek volt már halálon túli élménye, de a természettudományok kutatói mindezidáig azon az állásponton voltak, hogy túlvilág nincsen. Dr. Eben Alexander idegsebész is ezen tudósok közé tartozott. Tisztában volt azzal, hogy a halálközeli élmény létező jelenség, de úgy gondolta, csupán a trauma által megviselt idegpályák terméke. Egy szép napon viszont az ő agyát is megtámadta egy ritka betegség. A homloklebenye, amely az érzelmekért és gondolatokért felelős, teljesen leállt. Dr. Alexander hét napig kómában feküdt, majd amikor az orvosai már feladták a reményt, egyszer csak kinyitotta a szemét, és visszatért az életbe.

Gyógyulását orvosi csodának tartják, de az igazi csoda nem csupán erre korlátozódik. A kóma alatt dr. Alexander megjárta a túlvilágot, és találkozott egy angyalszerű lénnyel, aki bevezette a testentúli létezés legapróbb rejtelmeibe. Az orvos útja során az univerzum isteni forrásával is találkozott. Dr. Alexander története nem a fantázia műve. Betegsége előtt képtelen volt természettudományos nézeteit összeegyeztetni az istenhittel, a lélekbe és a túlvilágba vetett hitével. Ébredése óta azon orvosok közé tartozik, akik úgy gondolják, a teljes egészséget csak azáltal lehet elérni, ha tudatosul bennünk: Isten és a lélek létező dolgok, és a halál nem minden dolgok vége, csupán egy következő állomás kapuja. Ez a történet az egész világnézetünket felforgathatja. Sem a tudósok, sem a hívők nem intézhetik el egyetlen kézlegyintéssel. Mert aki elolvassa, annak meg fogja változtatni az életét.

„Dr. Alexander idegsebészi karrierje során azt tanulta, hogy a halál közeli élmények csupán illúziók, amelyeket az agy hoz létre, ugyanakkor a személyes élményeire nem talált magyarázatot. Őszinte erőfeszítése, hogy értelmezze felejthetetlen utazását, magával ragadó és egyedülálló a spirituális élmények irodalmán belül, így képes megváltoztatni azt, hogyan tekintünk az univerzumban betöltött szerepünkre.”
Dr. Bruce Greyson, a The Handbook of Near-Death Experiences (A halálközeli élmények kézikönyve) társszerkesztője

„Ebben a fontos könyvben megvan a potenciál arra, hogy több tudományos tabut ledöntsön.”
Dr. Pim van Lommel, a „Consciousness Beyond Life” (Tudatosság az életen túl) szerzője

  • Eben Alexander
  • 1

Friss könyvek a címlapról