A ​negyedik nemzedék és ami utána következik

• Példány állapota: jó

Szekfű Gyula és a magyar történetírás a 20. század első felében

„Vajon ki és hol, mely nyilvánosság előtt beszélt Rákóczi-könyvem óta barátságosan írásműveimről? Senki sem tartja érdemesnek komolyan foglalkozni azzal, amit mégis én hoztam ki: a barokk-korral, a rendi nacionalizmussal, a törökkorbeli és azt követő nemzetiségi viszonyokkal, mindenkinek elég az, hogy ez vagy az nem tetszik könyveimben.”
– (Szekfű Gyula, 1933)

A fenti sorokat Szekfű Gyula a legbefolyásosabb magyar történészként vetette papírra. Angyal Dávidnak írt soraiból mégis elkeseredettség hangzik. Megítélése hasonlóképp mindmáig szélsőséges: hangosan dicsőítik vagy éppen súlyos kifogásokkal illetik termékeny munkásságát. Ugyanakkor a 16-20. század közötti magyar múltat kutató historikusok kikerülhetetlenül kénytelenek szembesülni műveivel. Rendkívüli hatása tehát napjainkig él. Jelen tanulmánygyűjtemény szerzőinek többsége úgy véli: Szekfű Gyulának a legkiválóbb, legmeghatározóbb magyar történetírók között a helye (ha nem ő a legnagyobb). Rendkívüli tudását, forrásismeretét, írásművészetét és formaalkotó képességét ma is vitathatatlanul el kell ismerni. Vitatkozni, beszélni, írni kell róla és ez még sokáig feladatunk marad.

• Szerző: Ujváry Gábor (szerk.)
• Állapot: jó