Kati Marton

A nép ellenségei

A felső lapélek kissé koszfoltosak.

Készleten

Példány állapota: jó
Kiadó: Corvina
Kiadás éve: 2010
ISBN: 9789631358827
Nyelv: magyar
Oldalak száma: 273

“Talán jobb lenne, ha ezúttal egyedül jönne” -, mondta Dr Kutrucz Katalin, a budapesti Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgató helyettese a telefonba. Legutóbbi látogatásomkor ugyanis egy barátomat is magammal vittem, aki jogász, és nálam jobban kiismeri magát a levéltárakban. Dr. Kutrucz akkor hűvös hivatalossággal viselkedett: kimért, személytelen és tárgyszerű volt. … Most azonban egészen más hangon beszélt – emberségesen és együtt érzőn. Ettől kissé ideges lettem.
Nem sokkal korábban az egyik legkiválóbb magyar író is kikérte az édesapja aktáit – és az iratokból az a megdöbbentő tény derült ki, hogy az álnokság és a hitszegés a saját családját is megfertőzte. Az ÁVO… egyik legismertebb kutatója engem is figyelmeztetett, amikor a szüleim iratainak a megtekintését kérvényeztem, hogy “Pandora szelencéjét” akarom kinyitni. Én azonban ragaszkodtam hozzá, hogy megtudjam az igazságot a szüleimről, és arról, hogy mi is történt valójában Budapesten a hidegháború régmúlt napjaiban, amikor a nővérem és én még gyermekek voltunk. A szüleim sok mindent elhallgattak a családunk történetében – jóllehet édesapám nagyra becsült újságíró volt a maga idejében, aki az 1956-os magyar forradalomról írott tudósításaiért díjakat kapott, és általános elismerésben volt része. “Ti már amerikaiak vagytok – mondogatta a Papa -, meg sem értenétek, milyen volt az élet a fasiszták és a kommunisták alatt.”

Kati Marton szülei a legjelentősebb amerikai hírügynökségek – az UPI és az AP – budapesti tudósítói voltak a 40-es évek végétől – azokban a sötét években, amikor a leggátlástalanabbul dühöngött az ÁVO terrorja, amikor rajtuk kívül már nem volt külföldi tudósító a külvilágtól egyre hermetikusabban elzárt Magyarországon. Tudósítottak Rajk és Mindszenty peréről – és igyekeztek igazat írni, fittyet hányva a hatóságoknak. Úgy viselkedtek “mintha…” – mintha normális dolog lett volna magyar létükre amerikai újságírónak lenni az ötvenes évek Magyarországán. Helyzetük kényes volt, és mondhatni eleve gyanús mindenki szemében – a hidegháború általános kémhisztériája idején nemcsak a magyar hatóságok, de az amerikaiak is kémet sejtettek bennük. Az ÁVO minden lépésüket figyelte, és besúgókkal vette körül őket, mialatt a Marton házaspár szinte felszabadult könnyedséggel – valójában hihetetlen feszültségek közepette – élte a nyugati újságírók életét, ami a kor Magyarországán természetesen merő látszat lehetett csupán.
A hatóságok lassan, de biztosan egyre szorosabbra húzták a hurkot körülöttük, de – ki tudja, miért? – egészen 1954-ig eltűrték a tevékenységüket. Akkor aztán letartóztatták előbb az apát, majd az édesanyát is – kislányaik pedig, a 9 éves Kati és három évvel idősebb nővére egyszerre kicsöppent az addigi védettségből, és egy ismeretlen családhoz került, mélységes szegénységbe.
A család viszontagságos története az ÁVO börtönével, a szabadulással és az emigrációval azonban nem ér véget: a Marton család már évek óta Amerikában élt, hitük szerint teljes biztonságban, amikor ide is utánuk nyúlt a magyar titkosszolgálat keze…