Steve Lupo Brawny

A nyomozó

700Ft Szállítási költség info shipping cost

Készleten

  • Példány állapota:
  • Kiadó: Budapest Könyvek
  • Kiadás éve: 2010
  • ISBN: 9789638836632
  • Nyelv: magyar
  • Oldalak száma: 353

„ ​- Na, mi a helyzet fiatalember? – kérdezte tőlem a rendőr, miközben én teljesen meztelenül, ölemben a ruháimmal és a szandálommal álltam vele szemben. Mit lehet erre mondani?
– Szeretnék felöltözni! – válaszoltam.
– Öltözzön – mondta –, de először adja ide a személyi igazolványát! Már a nadrágom felhúzása közben magyaráztam, hogy én azt nem hordom magamnál, otthon van.
– Na, akkor ez már baj, nagy baj! – válaszolta. – Ugye tudja, hogy annak mindig magánál kell lennie? Éjszaka meztelenül lófrálunk az utcán, miköz¬ben ablakokon járkálunk ki meg be? Összeakasszuk a bajszunkat fiatalem¬ber! – mondta, és az elemlámpájával a szemembe világított.”
„Csoki a betonon fekszik, és próbát felállni. Telkes megelőzi, és minden erejét beleadva üti a lábát a betonvas darabbal, ami biztosan el is törik, majd a lestét, aminek a bordái látják kárát, majd mintegy befejezésül az al¬karjait, aminek alakváltozásai szintén beszédesek. Közben odadobja a tele¬fonját Sanyinak.
– Hívd fel azt a szarházit, a Dóra főnökét! A sajátodat hívd, hiszen az van nála, nem!?
Sanyi ott áll Telkes mellett a telefonnal. A készülék túlsó felén, a Fehérvári úton, a járdán pedig Máté. A pincében, a betonpadlón, a nagydarab, ki¬gyúrt Csoki nyög a fájdalomtól, de ahogy Telkesre néz, a szemében gyilkos düh látható. Sanyi oda emeli a telefont Telkes füléhez.
– Halló! Na, ezt hallgasd kisfiam! – mondja, és egy laza mozdulattal a földre dobja a betonvasat, a jobb zsebéből ismét előveszi a pisztolyt, és kü¬lönösebb célzás nélkül a Csoki fejébe lő.”
„Beszélgettek valamiről, de arra már nem emlékszik, hogy miről, arra el¬lenben mindenképp, hogy a masszírozó kéz a vállától lejjebb és lejjebb ereszkedett, mígnem az ágyékánál kötött ki. Egyáltalán nem volt meglepő, ahogy szakszerű mozdulattal oldotta ki a bőr derékszíját, és gombolta ki a farmernadrágját. A cipzárt alig kellett megpiszkálni, mert annyira gyorsan nyílt ki a nadrágja, és az alsónadrágból olyan erőtől duzzadóan ágaskodott ki a férfiassága, hogy Elvirának, szemlátomást, a nyála is elcsöppent. Azon¬nal dugta is a nyál és kívánás cséppel együtt a szájába. Szürcsölte, szopta, nyelte, annyira beindult tőle. „Ezt szeretem a legjobban – nyögte közben –, amikor a farkad meglátja a számat, és azonnal megcsillan a kis cseppen a napfény!” Ő ezt most már annyira természetesnek vette, hogy mindent el¬felejtett, és csak a közben meztelenné vált nőre gondolt, akinek a teljes férfi¬assága elfért a szájában.”

Friss könyvek a címlapról