Első eszmélésem a Sárrét erdejéhez köt. Az első, amit észrevettem, egy fa volt, az első önfeledt pillanatom egy erdei ösvényhez fűződik. Elmondhatom, hogy a fák, a messzire nyúló meghitt ösvények, melyek kora ifjúságomig mindennapi közegét jelentették életemnek, véremmel együtt kísértek végig eddigi utamon. Elindítottak, éltettek, megvigasztaltak és ennek megfelelően követelődző módon kaptak részt emlékeimből. Meghatározóvá lett az emlék, mely átsegített legnehezebb pillanataimon… Nincsenek hegyeink. De vannak nagy kiterjedésű puszták, tanyák, legelők, a lusta vizű Körös és Berettyó, a füzes galériaerdők. Hogyne szeretném a Sárrétet, mikor mindig békét, kiegyensúlyozottságot jelent. Most életemben mind több lesz az emlék, a visszarévedések pillanata, mikor a régi ösvényeken keresem egykori lépteim nyomait.
A Sárrét képeit vetítem magam köré, még akkor is, ha új felfedezésre, bejárásra váró utakat, ösvényeket keresek.
Szeghalom, 1992. április 2.
A Szerző
