Losonczy Anna Belgiumban élő magyar etnológus, aki hosszú ideig tartózkodott Kolumbia csendes-óceáni síkságain. Itt, a világ egyik legcsapadékosabb vidékén, a folyók és a mangróvemocsarak mentén élnek azoknak az afrikai rabszolgáknak a leszármazottai, akiket a 16. századtól kezdve hurcoltak be ide a kereskedők. A területet az őshonos emberá indiánokkal osztják meg, akiket vadembereknek tartanak – e kifejezésben a megvetés és a csodákat egyszerre van jelen. Az indiánok a föld természetadta urai, akik művelésre „átengedték” az irtásokat, a feketék viszont úgy gondolják, a föld azé, aki megműveli… Ünnepek során találkozik ugyan a két csoport, de nem olvad össze egy közösségbe. Nyelvi érintkezésükben a legegyszerűbbre szűkített spanyol nyelvet használják, a cselekvésekre alkalmazott főnévi igenevek az elkerülhetetlen kommunikáció személytelenségét hangsúlyozzák. Losonczy Anna élethű leírásában megismerkedhetünk az itt egymás mellett élő kultúrák mindennapjaival – a környezethez és az aranyhoz való viszonyukkal, szentjeikkel és rítusaikkal, gyógyítóikkal és sámánjaikkal, hiedelmeikkel és mitológiájukkal – s a keresztény kultúra meghatározó jelenlétével is. E közösségek antropológiai vizsgálatának következtetései a mai Közép-Európának is tesznek fel aktuális kérdéseket.
