Patay László

A ​Tisza-család szakácskönyve

1490Ft Szállítási költség info shipping cost

Készleten

  • Példány állapota:

A ​Tisza szakácskönyv különös érték, aminek azonban nehéz a műfaját meghatározni. Kultúrtörténet? Manapság is használható gyakorlati fogódzó a jó ízeket kedvelő, a hivatásos vendéglátó, vagy a sajnos oly kevés idővel rendelkező „modern” háziasszony számára? Kísérlet a magyar ízek, egykori étkezési kultúrák helyreállítására, útkeresés a hazai étkezési rend s a modern konyha összehangolására? Mindez egyszerre! Tekinthetjük a Zrínyiek reánk maradt konyhai könyve, a Bornemissza Anna fejedelem-asszony számára összeállított Szakáts könyv, illetve Apor Péter által ránk hagyományozott, no meg a XVIII.-XIX. századbéli egyéb jeles „ínyenci feljegyzések” egyenes folytatásának. A magyar múlt szinte kiveszett középnemesi konyhaművészetének mintegy véletlenül fennmaradó, ám a pernye alatt mindvégig hamvadó kései parazsának is, mely most, hogy előkotortuk, szépen fényleni kezdett. Mert igényesebb falusi turizmusunk ugyancsak sokat meríthet, ha akar, az egykori Tisza-konyháról s bevallott célunk éppen az, hogy e kötet közreadásával a vendégfogadó házakat segítsük egy kicsikét. A másoknak főző háziasszonyok, és a kisebb panziók, étkezőhelyek szakácsmesterei nem csak feledésbe merült, remek, és ma is könnyedén elkészíthető ételek hosszú sorát ismerhetik meg belőle, ám éppen az ő vendégkörük az, amely az igényesebb magyar házikonyha páratlan ízvilágának is hírét hordhatják a messzi-világba, új, és még újabb látogatókat csábítva országunkba ezáltal.

  • Patay László
  • 1

Friss könyvek a címlapról