A ​vadember / Budapest nagykávéház / Három boltoskisasszony

• Példány állapota: jó

“A ​regényről, annak szokásos, évszázados formájáról kedvezőtlen a véleményem. A regénynek van meséje és főhőse. A mese elindul valamely pontról, elérkezik valahová, valami „megoldáshoz”, befejezéshez, közben csűrődik-csavarodik, olyan módon, hogy egészen eltér a valóság ábrázolsásától, az életszerűség helyett merő kiagyalássá válik. A valóságban a folyamatoknak nincs kezdetük és végük” – írja Nagy Lajos a húszas évek derekán, keresve-kutatva e hagyományos műforma megújításának lehetsőségeit. Műhelyvallomás ez, de tükrében a 20. századi modern magyar regény Nagy Lajos-i változatának indíttatására kapunk választ. Nagy Lajos kísérleteiben még megérződik a kívülről árbrázolás hagyománya, az események és folyamatok bemutatásának tárgyszerű , szociográfikus realizmusa, de megszűnik a cselekményépítkezés kötődése a lineárisan érzékelhető és ábrázolható időhöz.
Az 1926-ban írt A vadember Nagy Lajos pályáján belül is kísérleti jellegű. A többször átdolgozott műről maga írja. “…nem éppen tökéletes, sőt stílusbeli, megírási zavaroktól sem mentes, de tele jóindulattal és sok újnak akarásával.” Jóllehet a „sok újnak akarása” itt még megreked a szándék szintjén, de már A vadember is fölcsillantja a később tökélyre fejlesztett Nagy Lajos-i regényforma erényeit: a mozaikokból összeálló totalitást. Az idő itt még a 19. századi regény kedvelt különc hőseit támasztja föl, „különleges sztoriról” is gondoskodik, hiszen a kisvárosi házasságtörő asszony kálváriájáról mint szűzséről valóban csak a port kellett letörölni. De hogy a zsarolással egybekötött szokványos történet mégis megújul, és nyílvánvaló fogyatékosságok ellenére is hamisítatlanul Nagy Lajos-i vá válik, az a cselekmény mellékágaiban föltárulkozó plasztikus társadalomképnek köszönhető.
A Budapest nagykávéház – már a nagy sikerű Kiskunhalom tapasztalataival az író háta mögött – talán a műforma kiteljesedése Nagy Lajos pályáján. Az 1936-ban írott „szimultán” regény egyetlen hónap, az 1935. július 3-tól augusztus 4-ig terjedő rövid időszak társadalmi és politikai eseményeit villantja föl, úgy, ahogyan azokat egy korabeli budapesti kávéház közönsége érzékeli és értékeli. Ebben a polgári, kispolgári és olykor bohém milliőben sajátos fénytörésnek lehetünk tanúi: a makro- és mikrokozmosz, azaz a világ, az ország, a város, és ezen belül is e különös senki földje, azaz a kávéház eseményei, a vendégek (olykor hamis) tudatában tükröztetve interpretálódnak. Nagy Lajos itt is kívülről ábrázol, olyannyira kívülről, hogy handabandázó vagy félszegen sertepertélő, emberi mivoltukban megalázott vagy másokat kegyetlenül megalázó, milliókat csörgető vagy pengős adósságokkal küszködő hőseitől minden részvétet megtagadva csak a szatirikus felhangokat pendítő szkepszis vezeti tollát. „Erjesztő és nyugtalanító könyv!” – mint Remenyik Zsigmond írja róla.
Az 1938-ban keletkezett Három boltoskisasszony már újra szűkebb optikát használ. Az egy évvel korábban írott szociográfus indíttatású műnek, A falu alárcá-nak hatalmas élményanyagát oltja és oldja itt epikus vonalvezetésű fikcióba, művészileg kiérlelve, a Kiskunhalom-ban és a Budapest nagykávéház-ban tökéletesített műforma és megközelítés, valamint a hagyományosan belterjesebb világú remény keresztezésének lehetőségét. A három „dunaszemesi” boltoskisasszony mélylélektani eszközökkel ábrázolt élete és tragédiája olyan vezérfonallá válik az író kezében, melyre fölfűzheti azokat a mozaikszemeket, melyekből az egész falu társadalomképe rajzolódik ki.

• Szerző: Nagy Lajos
• Darab: 1
• Állapot: jó