„Felállt, fülét hegyezte, szimatolt. Egy távoli, halk, de éles vonítás jutott el hozzá, és ugyanilyen éles vonítások kórusa követte. Múltak a percek, s a vonítás egyre közelebbről és egyre hangosabban hallatszott. Buck megint úgy érezte, hogy ismeri ezt a hangot, egy másik világból, amely megragadt az emlékezetében. Kiállt a tisztás közepére, és fülelt. Felismerte a hívást, a sokszólamú hívást, amely csalogatóbban és parancsolóbban szólt, mint valaha.”
