“Peruban minden felemás, és ezért minden tönkremegy. A katonák amikor bejönnek a laktanyába, piszkosak, tetvesek, tolvajok. De az ütlegek alatt kikupálódnak. Egy év a laktanyában, és az indiánból csak a sörtehaj marad”- mondja egy tiszt a regényben. De mi marad vajon azokból a gyerekekből – indiánokból, feketékből, és fehérekből – akik Peru különféle tájegységeiről, különféle mikroközösségeiből érkeznek a Leoncio Prado Katonaiskola falai közé? Sikerül-e legalább szuverenitásuk csíráját megmenteniük az erőszak mindenkit egyformára nyíró ollója alatt?Mario Vargas Llosa tollán a kadétiskola hatalmas szimbólummá növekedett, a megalázással, megszégyenítéssel, az emberi méltóság megtörésével “nevelő” iskola társadalmi rend félelmetes erejű és meghökkentő gazdagsággal árnyalt szimbólumává.
