Abszurd ​irodalom

• Példány állapota: jó

„Az abszurd nem áramlat, nem divat, vagy – mint vélték – betegség. Már kezdetben megállapíthatjuk róla: válságjelenség” – írja könyve témájáról Nicolae Balotă (1925, Kolozsvár). A világot elrendező, emberi erő hiányát, a racionalizmus épületének megrendülését, az értékek pusztulását tartja a román esztéta e válságfolyamat főbb jegyeinek. E nyomasztó, látszatra oly megfoghatatlan krízis jelentkezését veszi számba Lewis Carroll álomvilágában, Alfred Jarry kamaszosnál mélyebb dühkitöréseiben vagy Christian Morgenstern akasztófa-humorában. Izgalmas és meggyőző portrét fest az abszurditás XX. századi mestereiről, a nyomasztó rend foglyaként élő Franz Kafkáról, az abszurditást felismerő s elutasító Albert Camus-ről, a közlésképtelenség drámáit író Eugène Ionescóról és a várakozás, ideiglenesség légkörét megogalmzó Samuel Beckettről.
„Régebben nem értettem, miért nem kapok választ kérdésemre; ma már azt nem értem, miként is hihettem, hogy kérdezhetek.” (Franz Kafka)
„…nem vagyok bolond, sőt, soha nem voltam józanabb. Arról van szó, hogy halaszthatatlanul a lehetetlenre volt szükségem.” (Albert Camus)
„….a komikus félelmetes, a komikus: tragikus.” (Eugène Ionesco)
„Mert bennem, többek között, mindig két pojáca lakozott, az egyik csak annyit akart, hogy ott maradhasson, ahol van, a másik meg azt képzeli, hogy kevésbé lesz rossz egy kicsivel odébb.” (Samuel Beckett)

• Szerző: Nicolae Balotă
• Állapot: jó