“A Führer magánéletén kívül politikai pályafutása során is kiütköztek öngyilkossági hajlamok, illetve szándékok. Ezek időről időre visszatértek, ahogy a refrén egy több versszakos dalban, és végül az 1945. április 30-ai kódában végződtek.” “Személyes sorsát Hitler nyilván sivárabbnak, tartalmatlanabbnak érezhette annál, semhogy bajban is megérje ragaszkodni hozzá. Politikai létét pedig kezdettől fogva a mindent vagy semmit játékszabályai szerint élte. Vesztett, és ezután szinte magától értetődő volt, hogy végzett magával. Az öngyilkossághoz szükséges sajátos bátorság hiányzott belőle, de ha belegondolunk, kezdettől fogva gyanítható volt, hogy így végzi. […] Öngyilkosságát utólag senki sem rótta fel neki, az viszont már a legkevésbé sem volt természetes, sőt kimondottan stílustörésnek számított, hogy szeretőjét is magával vitte a halálba.” “Ami engem illet, boldog vagyok, hogy itt halhatok meg, boldog, hogy a Führer oldalán távozhatok az élők sorából. …
