Hámori József · Roska Tamás · Sajgó Szabolcs

Agy, ​hit, számítógép

1490Ft Szállítási költség info shipping cost

Készleten

  • Példány állapota:

Két ​kutató, Hámori József (HJ), Roska Tamás (RT) és egy teológus, Sajgó Szabolcs (SaSz) a könyvkiadó, Kovács Lajos Péter (KLP) rövid kapacitálása után elhatározta, hogy jó alaposan megtárgyalják a világ sorsát, nem hallgatva el saját életük alakulását, személyes részvételüket, sőt, ebbéli felelősségüket sem. A nekibuzdulás után vázlatok készültek, korábbi publikációk, interjúk, reflexiók utaztak sebesen a hírpostákon, miközben mindkét tudós, valamint a teológus szerencsésen visszatért a világ végéről és elhatározásukat tett követte; 2003 augusztusában felvonultak Dobogókőre, á Manréza Spirituális Központba. A disputa azonban némiképp késlekedni látszott, mivel a teológust, akit mint házigazdát, a későbbi beszélgetésben a moderátor szerepét is magára vállalta, teendői hátráltatták, ezért a kiadó egy erre a célra kiszemelt, látszólag triviális, de korántsem lényegtelen kérdést tett fel, melynek nyomán eljutunk az atombombától a szubkultúráig. Rövidesen megtudhatjuk még: milyenek az igazi kannibálok, miért halt meg idő előtt Descartes, s milyen volt az a televíziós műsor, ami miatt csaknem lekésett egy nemzetközi konferenciát Roska Tamás.

  • Hámori József · Roska Tamás · Sajgó Szabolcs
  • 1

Friss könyvek a címlapról