„A galamblelkű, de közösségi indíttatású fiatal költőt első verseskötetének megjelenése előtt behívták katonának. Huszonhárom éves fejjel ezt orvtámadásnak érezte. Különösen mivel a teljes menetfelszerelése, amit időnként fel kellett öltenie, súlyosabb volt, mint költőnk a maga elhivatott negyvennyolc kilopondjával. A VÁP-szolgálatok időtartamát pihenőben kellett töltenie, mert utcai járőrként, mint látványosság, állítólag rontotta volna a honvédség hitelét. És minderről nem tudott verset írni. Ismerősei közül többen, mikor megtudták, hogy novellákat ír, amelyeknek olyan fiúk a hősei, akik voltak, lesznek vagy éppen most katonák, elcsodálkoztak, és sejteni engedték, hogy véleményük szerint költőnk valami gyanús dologba keveredett, mivel ilyesmiről csak idealizálva lehet írni. Mondanom sem kell, magyarázkodás lett volna elmesélnie, hogy vizsgálódásainak tárgya: hogyan -működik- a valóság egy olyan közegben, amelynek megismerésére nem önként vállalkozott. Annak, ellenére, hogy nehezebb vacsorák utáni lidérces álmaiban sorkatonai szolgálatot teljesít, tény, hogy ez az élménysor jelentette prózaírói pályafutásának kezdetét” – vallja elbeszélései keletkezéséről Béres Attila. Ajándéknyár című kötetének darabjai őszinték, hitelesen ábrázolják a mai kiskatonák életét.
