“- A rohadt életbe – ordította Thomas, és a kormánykerékre csapott. – Hát neked mindig csak saját magadra kell gondolnod? Hetekkel ezelőtt mondtam neked, hogy az igazgató tanács tagjai és az orvosegyetem dékánjai lesznek ott. Valami furcsa dolog zajlik a kórházban, amit nem mondanak el nekem. De gondolom, ez szerinted nem fontos, mi? Thomas elvörösödött a haragtól, Cassi majd elsüllyedt. Az volt az érzése, bármit mond is, csak rosszabbra fordul tőle minden. Thomas mogorva némaságba burkolódzott. Még irgalmatlanabbul vezetett, s a kocsi sebességét, mire a szikes mocsárhoz értek, kilencven mérföldre vitte föl. Cassi a biztonsági öv ellenére ide-oda billent, amint a kocsi az éles kanyarokat vette. Megkönnyebbült, amikor a saját felhajtójuk előtt lassítani kezdett. Mire a bejárathoz értek, Cassi már beletörődött a partyba. Mentegetőzött, amiért nem értette meg férje szándékait, és szelíden hozzátette: – Te is fáradtnak látszol.
