Albert Einstein már életében is a legelismertebb és legnépszerűbb tudósok közé tartozott, holott híres relativitáselméletét kezdetben legfeljebb néhány kiváló képességű kollégája értette pontosan. A közvélemény csak lassan, fokozatosan ismerte fel Einstein elméletének a jelentőségét. Azt, hogy a tudós nem egyszerűen csak továbbfejlesztette, vagy átalakította a klasszikus fizika egyes tételeit, hanem egy egészen új szemléletű magyarázatot kínált a világegyetem szerkezetével és működésével kapcsolatban, ami alapjaiban változtatta meg a Newton törvényeire felépített korábbi tudományos világképet. Emellett olyan új matematikai eszközöket, összefüggésrendszereket adott a következő tudósgenerációk kezébe, melyek segítségével még előrébb juthat az emberiség a világegyetem legalapvetőbb törvényszerűségeinek a feltárásában.Einstein nagyságát azonban nemcsak zseniális felismerései és elmélyült kutatómunkája adta, hanem az is, hogy kiemelkedő tudósi tevékenysége mellett végig megmaradt.