Kergetik élődjeiket az évek és napok; mi azt hisszük, hogy csak ők futnak üresen, holott mindent magukkal visznek apránkint, még minket is, amit pedig mégis itt hagynak, azt átalakitják útközben, ugy, hogy nem marad meg itt régi állapotában semmi, csak a hegyek.
Sok egyéb között főleg magunkra, irókra gondolok legelébb. Micsoda nevezetes, érdekes emberek voltunk mi valamikor! Azaz én már nem voltam, hanem elődeim, az ötvenes évek „skriblerei.” Babonás tisztelet környezte őket s élénk kíváncsiság csiklandozta a messzeállókat. Az újságok róluk firkáltak. A vidéki utas el nem mulasztotta betekinteni a „Komlóba”, hogy elevenen lássa Vahot Imrét vagy Beöthy Lacit; nézte is a koponyájukat nagy érdeklődéssel milyen módon van alkotva.
