Bagdy György (szerk.)

Amit ​az ecstasyról tudni kell

890Ft Szállítási költség info shipping cost

Készleten

  • Példány állapota:

A könyv szerkesztője az Európai Unió Ecstasy Munkacsoportjának tagja. A szerzők – fiatal, többnyire 20-as éveikben járó biológusok, pszichológusok, orvosok, gyógyszerészek, szociális munkások, egyetemi hallgatók – zömmel az általa vezetett kutatólaboratórium munkatársai. A laboratórium egy nemzetközi konzorcium keretében négy éve vizsgálja az ecstasy hatásait. A könyv megírásánál a legfontosabb szempont az volt, hogy nemcsak a szülők és tanárok, hanem a 13-14 éves olvasók számára is érthetően, olvasmányosan válaszolja, fogalmazza meg mind az iskolásokban felmerülő kérdéseket, mind a legújabb kutatási eredményeket. Ehhez az ecstasy hatásait bemutató színes képregény, a használókkal készült interjúk, személyes beszámolók, a pszichés hatások elemzése, az ennek hátterében álló biológiai jelenségek részletes magyarázata, valamint a szlengszótár, a szakkifejezések szótára és a segítő szervezetek elérhetősége egyaránt hozzátartozik

  • Bagdy György (szerk.)
  • 1