Előszó:
A Discovery-expedíció „atyjának”, Sir Clements Markham-nek nagy érdeme van benne, hogy a mult század utolsó éveiben a tengert járó nemzetek úgyszólva mind összefogtak a hatodik világrész, a rettentő éghajlatu antarktikus szárazföld meghódítására. Belgák, franciák, németek, skótok, norvégek, svédek vettek részt a nemes versengésben, de a vezetőhely mindvégig az angoloké maradt. Az angol expedíciók a New Zealandtól délre eső Ross-negyedben végezték kutatásaikat.
James Cook és James Ross immár történelmi nevei mellé méltó büszkeséggel jegyzi fel a délsarki kutatások krónikája Scott és Shackleton nevét. Scott kapitány, jelen könyvünk szerzője, töretlen uton hatolt be 1902-ben a South Victoria föld belsejébe, aholk olyan szélességig jutott, mint senki más előtte. Egyetlen utazónak sikerült eddig ezt az eredményt túlszárnyalnia. Ez az utazó Shackleton hadnagy, Scott utitársa, aki mondhatatlan erőfeszítések árán, gleccser-hágókon át kapaszkodva felküzdötte magát (1908-9-ben) arra a jégborította fennsíkra, amelyen a déli sarknak kell lennie. Alig száznyolcvan kilométer választotta el a hősi kutatót a titokzatos déli pólustól, annyi küzdelem és vágy célpontjától.
