Ládonyi László (szerk.)

Athén ​2004

900Ft Szállítási költség info shipping cost

Készleten

  • Példány állapota:

Az ​Aréna 2000 Kiadó, illetve munkatársai kisebb jubileumhoz érkeztek, hiszen ötödik alkalommal készítettek könyvet az olimpiai játékokról. Tizenkét esztendő alatt öt kiadvány – öt különböző, nagy élmény és öt, egymástól teljesen különböző könyv. Az 1992-es barcelonai játékok kapcsán születettel még magunkat, a saját hangunkat kerestük. „Első olimpiásként” akkoriban tanultuk meg azt, hogyan kell könyvet csinálni. Nem várt nagy sikert arattunk, pusztán annak köszönhetően, hogy Magyarországon hosszú idő után megjelent egy összefoglaló kötet a játékokról. Természetesen gyermekbetegségeinket jótékonyan „gyógyították ” a sportolók sikerei, a katalán városban szerzett tizenegy aranyérem, a csodálatos Egerszegi Krisztina, Darnyi Tamás, Kovács Anti, Repka, a női kajak négyes és a többiek… Négy esztendővel később, az atlantai aranyolimpiáról már egy nagyobb formátumú, tartalmasabb, a korábbinál jobban szerkesztett albumot jelentethettünk meg. Az ötkarikás játékok romantikus korszaka akkorra azonban végleg elmúlt: az amerikai városban kétségtelenül a pénzről szólt minden, a rendezőkön kívül senki sem érezte magát igazán jól. Csapatunk szereplése is elmaradt a várakozástól, ezúttal csak hét arany gyűlt össze, de idehaza, a sportolók és a könyv fogadtatásán ez mit sem érződött. Ismét volt Egérkénk, no meg Rózsánk, Czenénk, Kokónk, Kőbánunk… A téli olimpia légkörébe is belekóstoltunk 1998-ban, de be kellett látnunk, a tanulópénz túl sok volt, a téli játékok korántsem mozgatják meg a magyar embereket annyira, mint a nyáriak… Sydney varázslatos olimpiát rendezett négy éve, a magyarok nyolc aranyat számlálhattak, remekelt Kovács Ági, Nagy Tímea, Csollány Szilveszter, a kajakosok-kenusok és a vízilabdacsapat – mi meg partnereinkkel elsősorban a gyorsaságra törekedtünk a könyv kiadásakor. S a gyorsaság jól megtérült, több mint tízezer fogyott el az egyébként eklektikus szerkesztésű és tipográfiájú albumból. A feltételek mostanra értek össze. Athénban – az anomáliák ellenére, amelyek természetesen a kötet szerkesztési elveinek megfelelően, az események sorrendjében, napról napra dokumentálva vannak – ismét remekeltek a mieink: nyolc aranyérmükkel megismételték a sydneyi teljesítményüket. Mi meg végre olyan könyvet készítettünk, amilyent akartunk. Főtámogatónk, az olimpiai mozgalom elkötelezett híve, a Samsung Electronics Magyar Rt. biztosította a nyugodt hátteret, kis létszámú stábunk pedig tudása legjavát nyújtva, olyan, a korábbiaknál lényegesen nagyobb terjedelmű, hite szerint elegáns, a legapróbb részleteiben is pontos kiadványt hozott létre, amely egyszerre szórakoztató olvasmány és forrás értékű munka. Többet ennél nem tehettünk. Köszöntjük az Olvasót!

  • Ládonyi László (szerk.)
  • 1

Friss könyvek a címlapról