Nevének nagyobb a súlya, mint az antikvitás bármely más alakjáé. Az őt követő császárok végeláthatatlan sorában senki sem mellőzhette – még nevében sem – az ő tekintélyét. Ki volt hát Ő? A világszellem (Nagy Sándorhoz és Napóleonhoz hasonló) „ügyvivője”‘, ahogy Hegel írja? Az antik világ megmentője? Demokrata, vagy zsarnok? Zseniális rögtönző, távlatok és tervek nélkül? A hellenisztikus monarchiát felmelegítő s a társadalmi osztályokat egymás ellen kijátszó diktátor? Vagy csak egyike Róma eladósodott gátlástalan akarnokainak? Shakespeare hiú és süket, epileptikus öregembere? Walter Jens unatkozó, cinikus figurája? Közönséges bűnöző, akitől nincsenek biztonságban a nők (Voltaire)? Az a férfi, akit Bertolt Brecht a korrupció verhetetlen bajnokaként ábrázol? Elhiggyük Thornton Wildernek, hogy ott ül Catullus poéta, Lesbia szerelmesének halálos ágyán, hogy vigaszt nyújtson neki? Nagy hadvezér és államférfi, akinek világot megjobbító terveit huszonhárom tőrdöfés hiúsította meg?..
