A Móczár László által szerkesztett tanulmánykötet a gerinctelen és gerinces állatok gyűjtésének és kikészítésének (preparálásának) mindmáig legteljesebb, magyar nyelven írt összefoglalása. Elődei között szerepel a Dudich Endre nevével fémjelzett, „A rovargyűjtés technikája” című munka, mely azonban mind tartalmában, mind ábraanyagában jelentősen kibővült. Az olvasó, illetve a felhasználó dolgát jelentősen megkönnyíti a könyv végén található tárgymutató. A bogarakról szóló részt ezúttal is Kaszab Zoltán írta, terjedelme – a korábbi változatban közölt 22 oldallal szemben – ezúttal 48 oldal. Ebből a tanulmányból a bogárgyűjtés szinte minden csínját-bínját elsajátíthatják az érdeklődők, miközben a bogarak megismerésében is jelentős előrehaladásra tesznek szert.